Diósberényi ÓvodaDiósberényben az '50-es évektől létezik óvoda. Jelenlegi épülete 1980-ig általános iskolaként funkcionált. Óvodánk helyiségei tágasak, a bútorzat, a berendezési tárgyak és a gyermekek neveléséhez, fejlesztéséhez szükséges eszközök adottak. Nagy örömünkre szolgál, hogy nemcsak rendezett udvarunk, hanem jól felszerelt tornaszobánk is van. Rendkívül sok segítséget jelentenek a fenntartó támogatásán kívül a Német Kisebbségi Önkormányzatok és civil szervezetek.
2002. szeptemberétől Diósberényben német nemzetiségi óvodai nevelés folyik, mely az idők során kiegészült a szociális hátrányok kompenzálásával.
A fenntartó az Óvodafenntartó Társulási Tanács, melynek székhelye Diósberény. Az évek során több önkormányzat is jelezte társulási szándékát, így Szakadát, Varsád, Udvari majd Szárazd. A gesztor intézmény a diósberényi óvoda. Az óvodatársulás keretein belül egy fejlesztőpedagógus, egy gyógytestnevelő és egy gyógypedagógus is fejleszti a gyerekeket. Logopédus heti rendszerességgel tart beszédfejlesztő és dyslexia prevenció foglalkozásokat. 2008. szeptemberétől már nemcsak a szakadáti, hanem a szárazdi óvodások is bejárnak Diósberénybe, falugondnoki busszal.
Nem fáradozunk az egyéni különbségek eltüntetésén, minden gyermeket önmagához képest fejlesztünk, segítjük tehetsége kibontakoztatásában, valamint esetleges hátrányos helyzetéből való felzárkóztatásában.
Valóságos fejlesztési eredményekre törekszünk, az életkorhoz illő testi-lelki-szellemi harmónia megteremtésére. Fontosnak tartjuk, hogy gyerekeink családias, nyugodt, derűs légkörben éljenek, ahol érezzék, hogy tiszteljük őket, rájuk figyelünk és segítünk, ha szükségük van a segítségünkre.
Ünnepek, rendezvények:
Idősek napja (Diósberény, Szakadát, Szárazd)
Búcsúbál
Márton - nap
Mikulás ünnepség
Karácsony, Falukarácsony
Német nemzetiségi nap
Húsvét
Hagyományápolási nap
Anyák napja
Gyermeknap
Családi nap
Évzáró
Ballagás
Egyéb programok:
"Természet csodái az óvodában" túrázás a helyi erdész - mezőőr vezetésével
Kirándulások szervezése a Szülői Munkaközösség vezetésével
Német Színházi látogatások
Dokumentumok:
Közzétételi lista >>
Pedagógiai program Diósberény
>>
Pedagógiai program Varsád >> |